A kétéltűek (Amphibia) a gerincesek egy osztálya, a Kárpát-medencében békák, varangyok , gőték és szalamandrák tartoznak ide. A legkezdetlegesebb szárazföldi gerinces állatok, utódai a kb. 370 millió évvel ezelőtt a szárazföldre vetődött, igen hasonló élőlényeknek. Ma élő minden harmadik fajukat a kihalás fenyegeti.[1]
Mivel embrionális fejlődésük során nem alakul ki magzatburok, magzatburok nélkülieknek (Anamnia) nevezik őket. A „kétéltűek” elnevezés arra utal, hogy bár ezek az állatok felnőtt életük legnagyobb részét a szárazföldön töltik, szaporodni – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag vízben képesek. Kikelés után kopoltyúval lélegeznek, ezt fejlődésük során később tüdő váltja fel.
A kétéltűek még ekkor is lélegeznek a bőrükön át is; ez a magyarázata annak, miért kell állandóan nedvesnek lenniük, és miért vékonyabb és simább a bőrük mint a hüllőké. A hüllőktől eltérően a kétéltűek petéket raknak. Legtöbb fajukra a külső megtermékenyítés jellemző, vagyis mind a hím, mind a nőstény a környezetbe (vízbe) juttatja az ivartermékeit, és itt történik a petesejtek megtermékenyítése.
Változó testhőmérsékletű állatok, ami azt jelenti, hogy nem képesek egy szűk határon túl szabályozni testhőmérsékletüket. Ezért hidegben lassabban mozognak, az átteleléshez pedig általában a talajba ássák magukat, és „hibernálódnak”, azaz nagyon lehűlnek, életfolyamataik lelassulnak, és ebben az állapotban maradnak a tavasz kezdetéig.
Egyes kétéltűek másodlagosan visszatértek a vízi életmódra. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt állatok is a vízben élnek a lárvákhozhasonlóan. Ezeknél a fajoknál kifejlett korban is megmaradhat a kopoltyú. Tengeri kétéltűek nem ismeretesek, azonban néhány faj előfordul félsós vízben.
A kétéltűek első globális felmérését 2004-ben befejezték, arra az eredményre jutottak a felmérést végző tudósok, hogy a világ 6000 fajának majdnem egyharmadát a kihalás fenyegeti.[2]
A kétéltűekkel és a hüllőkkel a zoológia tudományán belül a herpetológia foglalkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése