A Naprendszer
Általánosságban fogalmazva a Naprendszer kifejezésen értjük a Napot a körülötte keringő kisebb-nagyobb testek összességével együtt, illetve azt a tartományt, amelyben a Nap gravitációs tere dominál. Ez körülbelül 2 fényév (kb. 19 000 000 000 00A Naprendszer
Általánosságban fogalmazva a Naprendszer kifejezésen értjük a Napot a körülötte keringő kisebb-nagyobb testek összességével együtt, illetve azt a tartományt, amelyben a Nap gravitációs tere dominál. Ez körülbelül 2 fényév (kb. 19 000 000 000 000 km) sugarú gömb, amelynek határán a Nap vonzása már csak akkora nagyságrendű mint a szomszédos csillagoké.
A Naprendszer kialakulása mintegy ötmilliárd évvel ezelőtt kezdődött. Manapság általánosan elfogadott nézet, hogy a Nap és bolygói egyidejűleg, egyetlen csillagközi por és gázfelhőből születtek meg. Valószínűsíthető, hogy a felhő tömege egy és két naptömeg között volt. Mivel egy ilyen kis tömegű felhőben nem indulhat meg spontán összehúzódás (ehhez kevés a saját tömegvonzása), a sűrűsödés feltehetően külső hatásra indult meg, ami lehetett például egy közeli szupernóva robbanás lökéshulláma.
Az anyagfelhő összehúzódott és forgásba jött. Belseje felforrósodott és a Nap elődje alakult ki belőle. A felhő külső része nagy forgási sebességre tett szert, így a centrifugális erő miatt levált a központi részről. Ez a leváló rész volt az ún. szoláris ősköd, amely a bolygórendszer nyersanyagát képezte. A szoláris ősködből tömörödtek össze a bolygók és holdjaik. Az Orion-ködben jelenleg is zajló folyamatokból kiindulva úgy tűnik, hogy az anyagnak ilyen jellegű fejlődése nem egyedülálló jelenség a Világegyetemben.
Az anyagfelhő összehúzódott és forgásba jött. Belseje felforrósodott és a Nap elődje alakult ki belőle. A felhő külső része nagy forgási sebességre tett szert, így a centrifugális erő miatt levált a központi részről. Ez a leváló rész volt az ún. szoláris ősköd, amely a bolygórendszer nyersanyagát képezte. A szoláris ősködből tömörödtek össze a bolygók és holdjaik. Az Orion-ködben jelenleg is zajló folyamatokból kiindulva úgy tűnik, hogy az anyagnak ilyen jellegű fejlődése nem egyedülálló jelenség a Világegyetemben.
A bolygóképződés véletlenszerű ütközések sorozatával indult meg. A rengeteg apró fém, kőzet és jégszemcse nem tudta elkerülni, hogy ne ütközzön össze társaival. Ha az ütközés megfelelő nagyságú volt, akkor a két szemcse összeforrott és egy, nagyobb test keletkezett. (Ha túl erős volt az ütközés, akkor még kisebb darabokra zúzták egymást, ha túl gyenge, nem tudtak egyesülni.)
A folyamat során lassan milliméteres, centiméteres, méteres, majd kilométeres nagyságú testek épültek fel. Ez utóbbiakat már bolygócsíráknak nevezzük. A bolygócsírák is tovább ütköztek, s kialakultak a bolygómagok. Ettől kezdve nagy szerepet játszott a tömegvonzás: a bolygómagok nagy gravitációjuk révén magukhoz rántották a kisebb tömegeket és ezáltal is gyarapodtak. A külső Naprendszerben lévő gázcsomókkal is hasonló folyamatok játszódhattak le.
A folyamat során lassan milliméteres, centiméteres, méteres, majd kilométeres nagyságú testek épültek fel. Ez utóbbiakat már bolygócsíráknak nevezzük. A bolygócsírák is tovább ütköztek, s kialakultak a bolygómagok. Ettől kezdve nagy szerepet játszott a tömegvonzás: a bolygómagok nagy gravitációjuk révén magukhoz rántották a kisebb tömegeket és ezáltal is gyarapodtak. A külső Naprendszerben lévő gázcsomókkal is hasonló folyamatok játszódhattak le.
A Nap és a bolygók (természetesen a Plútó – jobbról az első égitest – már nem tartozik ide)
0 km) sugarú gömb, amelynek határán a Nap vonzása már csak akkora nagyságrendű mint a szomszédos csillagoké.
A Naprendszer kialakulása mintegy ötmilliárd évvel ezelőtt kezdődött. Manapság általánosan elfogadott nézet, hogy a Nap és bolygói egyidejűleg, egyetlen csillagközi por és gázfelhőből születtek meg. Valószínűsíthető, hogy a felhő tömege egy és két naptömeg között volt. Mivel egy ilyen kis tömegű felhőben nem indulhat meg spontán összehúzódás (ehhez kevés a saját tömegvonzása), a sűrűsödés feltehetően külső hatásra indult meg, ami lehetett például egy közeli szupernóva robbanás lökéshulláma.
Az anyagfelhő összehúzódott és forgásba jött. Belseje felforrósodott és a Nap elődje alakult ki belőle. A felhő külső része nagy forgási sebességre tett szert, így a centrifugális erő miatt levált a központi részről. Ez a leváló rész volt az ún. szoláris ősköd, amely a bolygórendszer nyersanyagát képezte. A szoláris ősködből tömörödtek össze a bolygók és holdjaik. Az Orion-ködben jelenleg is zajló folyamatokból kiindulva úgy tűnik, hogy az anyagnak ilyen jellegű fejlődése nem egyedülálló jelenség a Világegyetemben.
Az anyagfelhő összehúzódott és forgásba jött. Belseje felforrósodott és a Nap elődje alakult ki belőle. A felhő külső része nagy forgási sebességre tett szert, így a centrifugális erő miatt levált a központi részről. Ez a leváló rész volt az ún. szoláris ősköd, amely a bolygórendszer nyersanyagát képezte. A szoláris ősködből tömörödtek össze a bolygók és holdjaik. Az Orion-ködben jelenleg is zajló folyamatokból kiindulva úgy tűnik, hogy az anyagnak ilyen jellegű fejlődése nem egyedülálló jelenség a Világegyetemben.
A bolygóképződés véletlenszerű ütközések sorozatával indult meg. A rengeteg apró fém, kőzet és jégszemcse nem tudta elkerülni, hogy ne ütközzön össze társaival. Ha az ütközés megfelelő nagyságú volt, akkor a két szemcse összeforrott és egy, nagyobb test keletkezett. (Ha túl erős volt az ütközés, akkor még kisebb darabokra zúzták egymást, ha túl gyenge, nem tudtak egyesülni.)
A folyamat során lassan milliméteres, centiméteres, méteres, majd kilométeres nagyságú testek épültek fel. Ez utóbbiakat már bolygócsíráknak nevezzük. A bolygócsírák is tovább ütköztek, s kialakultak a bolygómagok. Ettől kezdve nagy szerepet játszott a tömegvonzás: a bolygómagok nagy gravitációjuk révén magukhoz rántották a kisebb tömegeket és ezáltal is gyarapodtak. A külső Naprendszerben lévő gázcsomókkal is hasonló folyamatok játszódhattak le.
A folyamat során lassan milliméteres, centiméteres, méteres, majd kilométeres nagyságú testek épültek fel. Ez utóbbiakat már bolygócsíráknak nevezzük. A bolygócsírák is tovább ütköztek, s kialakultak a bolygómagok. Ettől kezdve nagy szerepet játszott a tömegvonzás: a bolygómagok nagy gravitációjuk révén magukhoz rántották a kisebb tömegeket és ezáltal is gyarapodtak. A külső Naprendszerben lévő gázcsomókkal is hasonló folyamatok játszódhattak le.
A Nap és a bolygók (természetesen a Plútó – jobbról az első égitest – már nem tartozik ide)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése