A társulás szerkezetének kialakításában, mint mindenütt, úgy a trópusi esőerdőkben is a növények a meghatározók.

Eszköztár:

Trópusi esőerdők szintezettsége

A társulás szerkezetének kialakításában, mint mindenütt, úgy a trópusi esőerdőkben is a növények a meghatározók. A csapadék és a hő nem korlátozza fejlődésüket, egyedül a sűrűségben beálló fényhiány állít akadályt növekedésük útjába. A növények a fényért való versengés következtében több szintben helyezkednek el. Az egyes szinteken eltérő fényigényű népességek élnek. A szintezettség mértéke az összes erdőtársulás között itt a legnagyobb. A felső lombkoronaszintet gyors növekedésű óriásfák alkotják, amelyek versenytársaikat maguk mögött hagyva sok fényhez jutnak. Távol állnak egymástól, lombkoronájuk nem zárul össze. A dél-amerikai esőerdők óriásfái közé tartoznak a gazdasági szempontból is jelentős, színes törzsű mahagóni- és ébenfák. Magasságuk eléri a 60 m-t is.

A középső lombkoronaszint fái is fénykedvelők. Lomsátruk záródik, ezért csak kevés fényt enged át az alsóbb szintekre. A középső lombkoronaszint jellemző növénye a kaucsukfa, amelynek tejnedvéből állítják elő a természetes gumit.

Az alsó lombkoronaszintben élő fák árnyékkedvelők. Fejlődésükhöz a gyengébb megvilágítás a kedvező. Gazdasági szempontból is jelentős növénye a kakaófa és a szágópálma. Az esőerdők középső – alsó szintjeiben élő fáknak nagy felületű, viaszos leveleik vannak, ezért lepereg róluk a csapadékvíz. A levelek különleges alakja is segíti a felesleges víz elvezetését.

A cserjeszint és a gyepszint növényei árnyékkedvelők. A trópusi esőerdőben az utóbbi két szint a fényhiány miatt meglehetősen fejletlen. A cserjeszint jellemző növényei a bambuszok, a gyepszintben gyakoriak a páfrányok. Meglepő, de a trópusi esőerdők gyepszintjében élő fajokkal itthon is gyakran találkozhatunk. Az alacsony fényigényű begóniák és filodendronok közkedvelt szobanövények. A trópusi esőerdők fái örökzöldek, vagyis leveleiket nem egyszerre hullatják le, hanem folyamatosan váltják. A lehullott levelekből a talajon nem alakul ki avarréteg, mivel a magas hőmérséklet kedvez a lebontó szervezetek – baktériumok, gombák – működésének. A talajban emiatt nagyon kevés a humuszvegyület. Alacsony a tápanyagtartalom is, hiszen a növények gyorsan felveszik az ásványi sók jó részét, a maradékot pedig a sok csapadék kimossa a talajból az alsóbb rétegekbe. A fák gyökerei ezért nem hatolnak mélyre, hanem a felszínhez közel ágaznak szét. A felszín közelében futó gyökérzet azonban nem biztosít szilárd támaszt a sokszor 50–60 m magasra is megnövő óriásfáknak. Ezért ezeknek különös, támpillérekhez hasonló palánkgyökereik vannak.

A fafojtó növények sűrűn körbefogják a támasztékul szolgáló fatörzsét.