Spirituális szellemben élve Azok az édesanyák, szülők, akik a spirituális szemléletet követik, nem meglepő módon gyermekükre is mondhatni sokkal többként tekintenek, mint “világi” társaik.

Spirituális szellemben élve Azok az édesanyák, szülők, akik a spirituális szemléletet követik, nem meglepő módon gyermekükre is mondhatni sokkal többként tekintenek, mint “világi” társaik. Tudják, gyermekük nem ok nélkül érkezett éppen hozzájuk, nem véletlen a teherbeesés ideje sem, és úgy általában a várandósság idejében és a gyermek születése utáni első hónapokban bekövetkezett momentumok mögött is különleges dolgokat vélnek sejteni. Mivel ők maguk is elszakadtak a világi dolgoktól, azt szeretnék, hogy gyermekük – aki szintén különleges – se ragadjon le az anyagias világ örömeinél, és ezért hajlamosak a megszokott konvenciók ellen tiltakozni – mint amilyen például a klasszikus, “állami” bölcsődei, vagy épp óvodai nevelés. Az első különleges tényező a gyermek választása, ugyanis nem ok nélkül választotta azt a párt, akihez végül érkezett. A spirituális elveket követők tisztában vannak azzal, hogy a gyermeknek feladata van, ő tükröt tart a szülők elé, tanítja őket, ahogy a szülők is felkészítik a kicsit az életre, és segítik az életfeladatának betöltésében. Lényegében erről szól a spirituális szülő-gyermek kapcsolat. A gyermek mint egyenrangú társ A kapcsolat egyik alapja, hogy a szülő a gyermekére egyenrangú társként tekint – tehát nem gügyög, ugyanakkor nem is mini felnőttként kezeli őt. Ő azzal a tudattal tekint gyermekére, hogy önálló akarattal, döntésekkel rendelkezik, és önálló élete van, amit tiszteletben is tart. Alapvetően ez a gondolat határozza meg az egész nevelési szakaszt. Mindez azonban nem keretek nélküli nevelést jelent, pusztán azok felnőttes alkalmazását és betartását. Ha valami nem teljesíthető, felnőtt módon köteles közölni a szülő a gyermekével, illetve az egyes feltételekről is pontos tájékoztatást kell adni – mindezt azért, hogy a kicsi majd ennek tudatában dönthessen. Természetesen a szülők a gyermek különlegességét vele is megosztják, és úgy kommunikálják, hogy minderre büszkének kell lennie, vállalja fel, de kérkedni vele nem szabad. Itt azonban felmerül a kérdés, hogy mindez milyen szituációkba sodorhatja a már közösségbe került apróságot, hiszen köztudott a gyermekek kíméletlensége egymással szemben, legyen szó akármilyen hibáról, tévedésről, képességről vagy tudásról. Persze olykor a spiritualitásra, a szellemiségre és egyéb más elvekre hivatkozva rossz irányt is vehet ez a vonal. Elég, ha a vegetarianizmusra gondolunk, melynek általában a keleti vallások és tanok is követői. Ám egyáltalán nem biztos, hogy különböző tanokra és elvekre hivatkozva kötelező jelleggel kell a gyermekre erőltetni valamit – itt már eleve elvész a döntés lehetősége és joga is. Maradva a vegetarianizmusnál: akármennyire különleges is a gyermek, a szervezete fejlődésben van, melynek minden tápanyagra szüksége van, bár ha azt vesszük alapul, hogy a betegségeknek lelki okai vannak a testiek helyett, akár nyugodtak is lehetnek a szülők, a hiányos táplálkozás nem okoz majd gondokat.