A Bandog
A bándog nevet a középkorban az őrkutyaként használt nagytestű és erőteljes felépítésű ebekre használták. Ezeket a félelmetes állatokat nappal megkötve tartották, és csak éjszakára engedték szabadon. A név az ősrégi szász banda (lánc) szóból származik. A név jelentése láncra kötött kutya. Az elnevezés ekkoriban csupán a funkció megjelölésére, és nem a fajta meghatározására szolgált. Így gyakran egymástól nagyon is eltérő küllemű kutyákat illettek ezzel a névvel. Ami közös volt bennük, az az átlagosnál masszívabb felépítés, erősebb csontozat, és a vad, félelmet nem ismerő természet volt.
A Bandogok és elnevezésük - az élettér, vagyis a paraszti porták eltűnésével - az idők folyamán feledésbe merültek. A közös névvel illetett nagytestű kutyák fennmaradt képviselői az 1850-es években megkezdett tipizálás nyomán már fajtákba sorolva, más néven éltek tovább. Úgy tűnt, a kifejezés végképp kihalásra ítéltetett, ám a XX. század utolsó harmadában a tengerentúlon újra feltámadt az ősrégi szó. Történt, hogy az 1960-as évek elején egy bizonyos John Swinford nevű állatorvos megálmodta magának a világ lehető legkeményebb őrző-védő kutyáját. Elképzelésének megvalósulását egy game pitbull kan és egy hatalmas termetű Mastino Napoletano szuka keresztezésétől remélte. Úgy gondolta, hogy a bull and terrier fürgesége és temperamentuma szerencsésen ötvöződik majd a molosszus méreteivel és csontozatával. Ettől a párosítástól remélte azt a kutyát, amelyik a világ legtökéletesebb őreként méltó utódja lesz a középkori Bandog-oknak. A fenti keresztezés eredményeként valóban remek küllemű és karakterű kutyák születtek, így Swinford tovább folytatta a régi-új fajta tenyésztését. Egyesek szerint angol masztiff szukákat is használt, bár ezek csak találgatások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése