A vad mosúsz kacsa rövidlábú, tömeges, masszív madár. Eredendõen fekete színû, fényes, fémfényû csillogással. A szárnypajzs és a szárny alatti tollak fehérek.

A vad mosúsz kacsa rövidlábú, tömeges, masszív madár. Eredendõen fekete színû, fényes, fémfényû csillogással. A szárnypajzs és a szárny alatti tollak fehérek. Kifejezett ivari dimorfizmus jellemzõ rá, amennyiben a gácsérok 3000-5000 g, a tojók 1600-2800 g között a leggyakoribbak. Természetes élettere a trópusi erdõket körülvevõ lassú mozgású kis folyók, mocsaras területek. Ezeken a helyeken akár 100 feletti családi közösségeket is alkot. Határozottan polygám, pontosabban nincs monogámiára való hajlama. A tojó általában 15 tojást rak fészekaljanként, olykor 20-at is. Többnyire a magas fák koronájában fészkel, ritkán a föld közelében, némelykor a földön. Ebbõl adódóan karmai igen fejlettek, amelyek az ágon való kapaszkodást szolgálják. Repülési készsége kiváló, de hogy nem idegen a vízi életmódtól sem, erre jellemzõek mélyen bevágott úszóhártyás lábai.
A tojásainak átlagos mérete 64x46 mm. A fészeképítésben, a 35 napig tartó költésben kizárólag a tojó vesz részt, miként az ivadékgondozásban is. A vadmadár tojásrakásának kezdete naptári hónap szerint eltérõ (február, március, június között) attól függõen, hogy éppen Peruban, Bolíviában, vagy Brazíliában tartják, de mindig az esõs periódus elejére esik.
Fogságban rendkívül nehezen szaporodik, feltûnõen félénk. Ennek tudatában meglepõ, hogy irodalmi források arról számolnak be, hogy az indiánok már a Kolumbusz elõtti idõkben háziállatként tartották. Az a tény, hogy a mosúsz kacsa víz nélkül sokkal jobban tartható, mint a házikacsa fajták, a madár gyors terjedését eredményezte Afrika több részén, Madagaszkáron, Ázsiában. Európába a spanyolok közvetítésével 1514-ben került. Európában azóta általánosan elterjedt, mégis talán Franciaország kivételével sehol sem gyakori.